
Vagyon elleni bűncselekmény gyanúja? Védőügyvéd 0–24 órában
Lopás, rablás, kifosztás, sikkasztás, csalás vagy hűtlen kezelés gyanújánál a minősítés az érték nagyságán, a minősítő körülményeken és azon múlik, hogy történt-e erőszak vagy fenyegetés. Már az első kihallgatás előtt érdemes védővel egyeztetni.
Dr. Willi Ildikó: +36 20 987 6967 (0–24)
Dr. Benő László-Tamás: +36 70 379 0245 (0–24)
Mely bűncselekmények tartoznak ide?
Lopás (Btk. 370. §): idegen dolog elvétele jogtalan eltulajdonítás céljából. 50 000 Ft-ig főszabály szerint szabálysértés, de betöréssel, zsebtolvajlással, bűnszövetségben vagy üzletszerűen elkövetve már kis értéknél is bűncselekmény. Részletek a lopásról →
Rablás (Btk. 365. §): az elvétel erőszakkal, az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, vagy a sértett öntudatlan, védekezésre képtelen állapotba helyezésével; rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett alkalmaz erőszakot. Értékre tekintet nélkül súlyos bűntett. Részletek a rablásról →
Kifosztás (Btk. 366. §): elvétel lerészegített, bódult, védekezésre képtelen vagy korlátozottan védekező személytől, illetve attól, aki más bűncselekmény során alkalmazott erőszak hatása alatt áll. Nincs szabálysértési alakzata, kis értéknél is bűncselekmény. Részletek a kifosztásról →
Sikkasztás (Btk. 372. §): a rábízott idegen dolog jogtalan eltulajdonítása, vagy az, hogy valaki azzal sajátjaként rendelkezik. 50 000 Ft-ig főszabály szerint szabálysértés. Részletek a sikkasztásról →
Hűtlen kezelés (Btk. 376. §): akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és kötelessége megszegésével vagyoni hátrányt okoz. 50 000 Ft-ig főszabály szerint szabálysértés. Részletek a hűtlen kezelésről →
Csalás (Btk. 373. §): aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz. Ide tartoznak például az online vásárlási és befektetési csalások, a hamis adatokkal felvett hitelek és a biztosítási csalások; kárnak számít az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértéke is. 50 000 Ft-ot meg nem haladó kárnál főszabály szerint szabálysértés, de bűnszövetségben, üzletszerűen, közveszély színhelyén vagy jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetve már ekkor is bűncselekmény. Idős kora vagy fogyatékossága miatt korlátozottan védekező sértett sérelmére a büntetés egy évtől öt évig terjed.
Gazdasági csalás (Btk. 374. §) esetén az elkövető színlelt gazdasági tevékenységgel okoz vagyoni hátrányt. Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás (Btk. 375. §) az adatok bevitelével, módosításával, törlésével vagy a rendszer működésének befolyásolásával okozott kár, ideértve a hamis, hamisított vagy jogosulatlanul megszerzett bankkártyával, kártyaadatokkal történő fizetést is; ennek nincs vétségi alapesete, már az alapeset is bűntett, három évig terjedő szabadságvesztéssel.
Milyen büntetés várható?
- Lopás és sikkasztás: kisebb értéknél vétség, két évig terjedő szabadságvesztés; különösen jelentős értéknél öt évtől tíz évig
- Hűtlen kezelés: kisebb vagyoni hátránynál vétség, két évig; különösen jelentős vagyoni hátránynál öt évtől tíz évig
- Rablás: két évtől nyolc évig; fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan, bűnszövetségben vagy jelentős értékre öt évtől tíz évig; a súlyosabb minősített esetekben öt évtől tizenöt évig
- Kifosztás: egy évtől öt évig; jelentős értékre, csoportosan vagy bűnszövetségben két évtől nyolc évig; különösen nagy értékre öt évtől tíz évig
- Csalás: kisebb kárnál vétség, két évig; nagyobb kárnál három évig; jelentős kárnál egy évtől öt évig; különösen nagy kárnál két évtől nyolc évig; különösen jelentős kárnál öt évtől tíz évig; bűnszövetségben, üzletszerűen vagy közveszély színhelyén elkövetve egy fokozattal szigorúbban
Értékhatárok (Btk. 459. § (6)): kisebb 50 001–500 000 Ft; nagyobb 500 001–5 000 000 Ft; jelentős 5–50 millió Ft; különösen nagy 50–500 millió Ft; különösen jelentős 500 millió Ft felett. Lopásnál, sikkasztásnál, csalásnál és hűtlen kezelésnél 50 000 Ft-ig főszabály szerint szabálysértés valósul meg, de az ugyanazon elkövető által egy éven belül elkövetett, együtt elbírált cselekmények értéke összeadódik (Btk. 462. §). Az élet, testi épség és egészség elleni, a közlekedési és a vagyon elleni vétségeknél, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntetteknél a vádemelésig tett beismerés és a közvetítői eljárásban vállalt jóvátétel büntetlenséget is eredményezhet (tevékeny megbánás, Btk. 29. §).
Mi történik az eljárásban?
- Nyomozás: jellemzően a rendőrség nyomoz; gyakori a kamerafelvételek, banki és telefonos adatok, valamint tanúvallomások beszerzése.
- Gyanúsítás: a gyanúsítotti kihallgatáson sokszor eldől, milyen minősítés mentén halad tovább az ügy.
- Kényszerintézkedés: rablás gyanújánál gyakori az őrizet és a letartóztatás indítványozása.
- Kárrendezés: a sértett kárának megtérítése és a közvetítői eljárás jelentősen enyhítheti a következményeket.
Mit tegyen most?
- Ne tegyen vallomást védő nélkül, és ne egyezkedjen egyedül a sértettel.
- Kérjen másolatot a házkutatási és a lefoglalási jegyzőkönyvről.
- Ha hozzátartozóját vitték el, próbálja megtudni, melyik rendőrségen van, és hívjon minket azonnal.
Miben segítünk?
- Az érték és a minősítő körülmények vitatása
- A szabálysértés és a bűncselekmény elhatárolása
- Jóvátétel, közvetítői eljárás, tevékeny megbánás
- Képviselet a nyomozásban és a bíróság előtt
Gyakran ismételt kérdések
Mitől függ, hogy szabálysértés vagy bűncselekmény?
Lopásnál, sikkasztásnál, csalásnál és hűtlen kezelésnél főszabály szerint az 50 000 Ft-os értékhatártól, de minősítő körülmény (például betörés, zsebtolvajlás, bűnszövetség) esetén kisebb értéknél is bűncselekmény. A rablás és a kifosztás értékre tekintet nélkül bűncselekmény.
Mi a különbség a lopás és a rablás között?
Rablásról akkor van szó, ha az elkövető az elvétel érdekében, vagy tetten érve a dolog megtartása végett erőszakot vagy az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. Ez a büntetési tételt alapjaiban változtatja meg: a lopás alapesete vétség, a rablásé két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Külföldi állampolgár vagyok. Tudnak segíteni?
Igen. Külföldi állampolgárként joga van tolmácshoz, és kérheti, hogy a hatóság értesítse a konzulátusát. Angol nyelven is segítünk: English version.
Hívjon most, éjjel-nappal
Dr. Willi Ildikó: +36 20 987 6967
Dr. Benő László-Tamás: +36 70 379 0245
Iroda: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 4., félemelet 4. (előzetes egyeztetés alapján)
Kapcsolódó oldalak: Letartóztatás és őrizet · Lopás · Rablás · Kifosztás · Sikkasztás · Hűtlen kezelés
