Embercsempészés – kérdések és válaszok

Embercsempészés gyanújával gyakran olyanok kerülnek eljárás alá, akik csak a fuvarozást végezték: interneten talált „fuvarra” jelentkező sofőrök vagy kamionosok, akiknek a rakterében embereket találtak. Az alábbiakban kérdés-válasz formában összefoglaljuk, mikor bűncselekmény az embercsempészés, milyen büntetés jár érte, mi történik az elfogás után és mire figyel a védelem. A cikk a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) hatályos szövegén alapul. Minden érintettet megillet az ártatlanság vélelme.

Röviden: a legfontosabb tudnivalók

  • Embercsempészés az államhatár szabálytalan átlépéséhez nyújtott segítség, például fuvarozás vagy szervezés (Btk. 353. §).
  • Csak szándékosan követhető el: aki nem tudott és nem is számolt azzal, hogy utasai szabálytalanul lépik át a határt, nem követ el embercsempészést.
  • Az alapeset 1–5 év, a pénzért, több személynek nyújtott segítség 2–8 év, az üzletszerű vagy bűnszövetségben elkövetett eset 5–10 év szabadságvesztés.
  • Nem magyar állampolgárral szemben a szabadságvesztés mellett a kiutasítás főszabály szerint kötelező, legalább két évre.
  • Az elkövetéshez használt, a terhelt tulajdonában álló járművet el kell kobozni.
  • Külföldi terheltnél a letartóztatás gyakori, de bűnügyi felügyelet vagy óvadék is kérhető.

Alapok

Mit jelent pontosan az embercsempészés?

Embercsempészést követ el, aki államhatárnak más által a jogszabályi rendelkezések megszegésével történő átlépéséhez segítséget nyújt (Btk. 353. § (1) bek.). A segítség sokféle lehet: az utasok szállítása a határ felé vagy a határon át, az útvonal, a találkozási pont vagy a szállás megszervezése, a határátlépés módjának kitalálása. Az előkészület is büntetendő (353. § (6) bek.).

Miben különbözik a jogellenes tartózkodás elősegítésétől?

Az embercsempészés a határátlépéshez kapcsolódik. Ha valaki pénzért abban segít, hogy egy külföldi Magyarországon vagy más uniós, illetve EGT-államban jogellenesen tartózkodjon, az a jogellenes tartózkodás elősegítése (Btk. 354. §), amely vétség és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. A gyakorlatban a kettő elhatárolása jelentős hatással van a büntetésre.

Elég, ha valaki csak vezette az autót?

Igen, a fuvarozás önmagában is segítségnyújtás lehet. A felelősség azonban a tényleges szerephez igazodik: a sofőr és a szervező büntetési tétele között jelentős a különbség, a szervező vagy irányító súlyosabb esetben 10–20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető (353. § (5) bek.).

Büntetési tételek

Mennyi büntetés jár embercsempészésért?

  • Alapeset: 1–5 év (353. § (1) bek.).
  • 2–8 év, ha vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva vagy a határzár rongálásával követik el (353. § (2) bek.).
  • 5–10 év, ha a csempészett személyek sanyargatásával, fegyveresen, felfegyverkezve, üzletszerűen vagy bűnszövetségben követik el (353. § (3) bek.).
  • 5–15 év, ha ezek a súlyosító körülmények együttesen állnak fenn (353. § (4) bek.).
  • 10–20 év a súlyosabb esetek szervezőjének vagy irányítójának (353. § (5) bek.).
  • Előkészület: 3 évig (353. § (6) bek.).

Miért kerül a legtöbb sofőrügy a 2–8 éves tételkeretbe?

Mert a fuvarért szinte mindig fizetséget ígérnek (vagyoni haszonszerzés) és rendszerint több utas van a járműben. Az „üzletszerűség” vagy a „bűnszövetség” megállapítása már 5–10 éves tételkeretet jelent, ezért ezek bizonyítottságát a védelem külön vizsgálja: egyetlen fuvar vagy egy alkalmi megbízás még nem feltétlenül jelent üzletszerű vagy szervezett elkövetést.

Szándék és védekezés

Mi van, ha a sofőr nem tudta, kiket szállít?

Embercsempészés csak szándékosan követhető el. Ha a terhelt nem tudta és nem is számolt vele, hogy az utasok szabálytalanul lépik át a határt, a bűncselekmény nem állapítható meg. Azt, hogy mit tudhatott, a bíróság a körülményekből ítéli meg: a díjazás mértéke, az útvonal és az időpont, az utasok iratai és viselkedése, a megbízóval folytatott üzenetek mind szerepet kapnak.

És ha egy kamion rakterében találnak embereket?

Ilyenkor gyakran az a kérdés, hogy a gépkocsivezető tudhatott-e a rejtőzködőkről. A menetlevelek, a fuvarokmányok, a tachográf- és helyadatok, a pótkocsi zárása és a megállások helye mind bizonyíthatja, hogy az utasok a tudta nélkül jutottak a raktérbe. Ezeket az iratokat érdemes azonnal megőrizni és a védővel átnézni.

Mire figyel még a védelem?

A szerepkörre (fuvarozó vagy szervező), a súlyosító körülmények bizonyítottságára, az elhatárolásra a jogellenes tartózkodás elősegítésétől, a lefoglalt telefon adatainak értelmezésére, a tolmácsolás és a jegyzőkönyvezés szabályszerűségére, valamint a letartóztatás helyett alkalmazható enyhébb kényszerintézkedésekre.

Elfogás és letartóztatás

Mi történik az elfogás után?

Rendszerint őrizet következik, amely legfeljebb 72 óráig tarthat; ezalatt a bíróság dönt a letartóztatásról. A gyanúsítotti kihallgatáson a terheltnek joga van tolmácshoz és ahhoz, hogy megtagadja a vallomást. A telefont, a járművet és a készpénzt jellemzően lefoglalják.

Letartóztatják a külföldi gyanúsítottat?

Gyakran igen, mert a bíróság a szökés vagy elrejtőzés veszélyére hivatkozhat. Ez azonban nem automatikus: a védő bűnügyi felügyeletet, nyomkövetőt vagy óvadékot is indítványozhat, ha az elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosítható. A szabályokat részletesen itt foglaltuk össze: Letartóztatás – kérdések és válaszok.

Mi történik, ha valaki az eljárás alatt hazautazik?

Ha a terhelt nem jelenik meg az eljárási cselekményeken, elfogatóparancs, akár európai elfogatóparancs is kibocsátható ellene. Erről: Európai elfogatóparancs – kérdések és válaszok.

Kiutasítás és a jármű

Kötelező a kiutasítás?

Embercsempészés miatt kiszabott szabadságvesztés mellett a nem magyar állampolgár kiutasítása főszabály szerint nem mellőzhető. A határozott idejű kiutasítás tartama a kiszabott szabadságvesztés kétszerese, de legalább két év (Btk. 60. § (2a) bek.). Kivétel a menedékjogot élvező személy, valamint aki legalább tíz éve jogszerűen él Magyarországon, vagy akinek a kiutasítása a családi élet tiszteletben tartásához való jogát sértené (59. § (2) és (4) bek.).

Elkobozzák a járművet?

Az elkövetéshez eszközül használt dolgot el kell kobozni (Btk. 72. § (1) bek.). Ha azonban a jármű nem a terhelt tulajdona és a tulajdonos – például egy lízingcég vagy munkáltató – előzetesen nem tudott az elkövetésről, elkobzásnak nincs helye (72. § (3) bek.).

Hogyan segítünk?

Az elfogás után azonnal felvesszük a kapcsolatot a hatósággal és az ügyféllel, jelen vagyunk a gyanúsítotti kihallgatáson és a letartóztatásról döntő ülésen, bűnügyi felügyeletet vagy óvadékot indítványozunk. Feltárjuk, mit tudhatott valójában a terhelt és mi volt a tényleges szerepe, valamint képviseljük a kiutasítás és a jármű elkobzása kérdésében is. A családot magyarul, angolul és románul is tájékoztatjuk. Részletek: Embercsempészés – védőügyvéd 0–24 · a törvény szövege és magyarázata: Embercsempészés (Btk. 353. §).


Embercsempészés miatt fogták el Önt vagy hozzátartozóját? Az első órák döntőek – éjjel-nappal hívható: Dr. Benő László-Tamás +36 70 379 0245 (magyarul, angolul, románul), Dr. Willi Ildikó +36 20 987 6967. Kapcsolat →

A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.



Jogi segítségre van szüksége a témával kapcsolatban? Írjon nekünk, és hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!


    Bűncselekmény kategóriák

    További cikkek